KicsiKözepesNagy

Magazin

2011. március 6., vasárnap - írta Admin

Vadiúj étterem nyílt Londonban - kutyák számára. Lehetséges, hogy a holland ebsört is felszolgálják a négylábú vendégeknek?Ebsörrel, mármint kutyák számára főzött sörrel rukkolt ki egy holland sörfőzde. Az italban nincs alkohol, van viszont maláta mellett marhakivonat, részben húsból. Nagy termetű kutyáknak napi egy palacknyit javasol a sörfőzde szóvivője optimális adagként, kisebbeknek kevesebbet. A terméknek hála, immár együtt sörözhet eb és gazdája.Egy jó kupica mellé persze ízletes falatok is dukálnak - irány hát London, ahol terített asztalok, segítőkész,...

2011. március 3., csütörtök - írta Admin

A kutyapékségek, cicakávézók és állatgyógyfürdők után talán nem is annyira meglepő, hogy Moszkvában is megnyílt az első kutyaétterem - elsősorban jól nevelt ebek számára.Moszkva első ebétterme, a Groom Room, vagyis Csinosító Szoba mindennel szolgál, amire csak szüksége lehet a gazdiknak kedvenceik számára, a kutyadivattól az ápolásig, és amelyik négylábú szerencsésen túlélte a nyírást, samponozást és mancskűrt - itt így nevezik a körömvágást -, elfogyaszthat egy nem is akármilyen éttermi ebédet is.Az ebmenüt híres moszkvai éttermek szakácsai állítják össze...

2011. március 3., csütörtök - írta Admin

Meglepő helyszíneken hódítanak négylábú barátainkÚgy látszik, nem csak a rossz dolgokat vesszük át Nyugatról: egyre elfogadottabbá válik kerületünkben, hogy hűséges társunkkal, kedvenc ebünkkel mehessünk vásárolni, a postára, étterembe, vagy éppen egy kozmetikába. A kutyabarát helyek köré valóságos kis közösségek szerveződnek, ahogy ezt egy eldugott Lipótvárosi szépségszalonban is tapasztaltuk.Nem is gondolná az ember, hányféle helyen találkozhat kutyával! Hát még azt, hogy egy kozmetikában, ahol mindennek ragyognia kell a tisztaságtól, és még nyugtató, meditációs...

2010. november 11., csütörtök - írta admin

A Kempinski Hotel Corvinus bq Sör- és Grillterasza és környéke csütörtökön délután hangos volt a kutyaugatástól, különböző nagyságú és fajtájú kutyusokat hoztak el gazdáik egy „állati” sajtótájékoztatóra csütörtökön a hotel meghívására.

Volt itt kicsi és nagy négylábú, neves színészek kutyái ismerkedtek egymással, itt-ott némi morgással fűszerezve a beszélgetést. Még Marcus van der Wal, a Kempinski szálloda vezetője is elhozta kutyáját, aki kissé zavartan szemlélte többi társát: Talán nem azonos nyelven ugatták meg a témát.

Dudás Ildikó, a szálloda...

Megjelenítés: