Kutyás szállások, kutyás szállás kereső

A vérében van

2010. szeptember 12., vasárnap

A vacsiközi kutyásplacc nagyon bejött.
Zengőékkel inkább ide járunk egyelőre, amíg Zengő bébi fején a luk be nem gyógyul. A Kiserdőben sajnos rengeteg a földes-homokos rész, és tuti telimenne kosszal a feje búbja.
A vacsi közben pedig hatalmas fű van, és semmi más. Szuper hely.
Itt is szokott csatlakozni hozzánk egy rakás kutya. Kicsi, nagy (kerek csokoládé, lukas csokoládé), fajtatiszta, meg kevésbé az.

Zarára sokan mondják, sokszor mondják, hogy milyen okos…
Erre mindig azt mondom: MINDEN kutya okos. Csak sok gyakorlás, következetesség, türelem, sok ismétlés, stb.
És hát sosem értik meg a többiek, miért nem vagyok elégedett Zarával, vagyis pontosítok: saját magammal. Hiszen amit nem tud, arról én tehetek.
Én ugye már láttam pár egészen jól képzett, stabil, fegyelmezett kutyát, és hozzájuk mérem magunkat.
Mégis, azért elmondhatom, hogy amit várok tőle, az nagyon szépen alakul.
És amellett, hogy egészen jól 'működik', nincs túlszabályozva, nincs megfenyítve, boldog, pörög, teli energiával, ÉL, örül, élvezi az életet.

Igaz, hogy Zara betegségei kifogták a szelet a vitorlánkból.
De azért igenis igyekszem fejlődni vele, ha nem is dolgoztatom, de tanulni mindig lehet, mindenfélét lehet, és ez neki is öröm, nekem meg pláne!!!
Rendeltem egy könyvet a netről (most vegyétek úgy, hogy elpirultam).
Nem, nem kifestőt. :)
Zóra goldenlányka blogjában olvastam egy könyvről, és gazdi-Zsuszi nagyon jókat írt róla.
Ahogy Zsuszi is, én is igyekszem mind jobban megérteni Zarám, megtanulni kommunikálni vele, hogy ő is boldog legyen, és én is.
Hét elején érkezik, remélem… Max. szerdán.

Ma délután, mikor éppen üres volt a kutyás placc, elővettem egy standard dummyt, és Nyufit.

Miért van az, hogy ilyen természetesen, boldogan, lelkesen, külön utasítások nélkül teszi a dolgát…? Rongyol azért, amelyikért küldöm (mindig kettős jelöléseket csinálunk). Rohan vele vissza. Leül elém, tartja. Néz rám, a szemembe. Ragyog. Örül. Boldog.
Aztán szalad a másodikért.

Biztos vagyok benne, hogy sok mindent elérhettünk volna. De nem akarom terhelni. A bokái műtét óta máris rosszabb állapotban vannak, és az artrózis nem egy visszafordítható dolog. Max. lassítható. A gerincéről nem is beszélve.
Csak ilyenkor, mikor látom, milyen magától értetődően teszi, amire teremtetett, belesajdul a szívem… :(

De mégis: hiszem, hogy boldog. Oké, nem tréningezünk, nem vadászunk, de kirándulunk, sétálunk, aktív életet élünk. Igyekszem neki mindent megadni, amit ez a csodálatos kutya érdemel.
Engem igazán boldoggá tesz, hogy ő a társam.
Bánom is én, hogy vacak a hátulja. Ő az én kutyám.

Nem is meséltem...
Mostanában csinálja a drágám.
Mikor kb. egymagasságban vagyunk, és kitárom felé a karom, hogy 'na gyere, hadd ölelgesselek meg egy kicsit'... Ő idejön. És a vállamra fekteti a fejét. Totál kész vagyok tőle.
Nem ugrik rám, nem rakja rám a mancsait, csak - mintha kétlábú lenne - odabújik. Szó szerint. Egészen közel jön, fejét leteszi a vállamra, és ott marad... Közben meg csóvál ezerrel. Valami hihetetlen.
Megmagyarázni nem is nagyon tudom, egyszerűen, tisztán csak örülök neki, hogy ennyire érzi, mire van szükségem.

Még több fotó, ha ide kattint.