KicsiKözepesNagy

Véletlen szülte misszió

Meglepő helyszíneken hódítanak négylábú barátaink

Úgy látszik, nem csak a rossz dolgokat vesszük át Nyugatról: egyre elfogadottabbá válik kerületünkben, hogy hűséges társunkkal, kedvenc ebünkkel mehessünk vásárolni, a postára, étterembe, vagy éppen egy kozmetikába. A kutyabarát helyek köré valóságos kis közösségek szerveződnek, ahogy ezt egy eldugott Lipótvárosi szépségszalonban is tapasztaltuk.

Nem is gondolná az ember, hányféle helyen találkozhat kutyával! Hát még azt, hogy egy kozmetikában, ahol mindennek ragyognia kell a tisztaságtól, és még nyugtató, meditációs technikákat is alkalmaznak egy-egy hatékony kezeléshez!
Mi mégis így jártunk, amikor beléptünk egy bérház udvarából nyíló szépségszalonba: nem is egy, hanem két kutya fogadott bennünket kitörő örömmel, farkcsóválva. Mint megtudtuk, az egyik az előző vendégé volt, a másik a következőé: hiszen gazdáik arra vártak, hogy mesélhessenek arról a kis közösségről, amely kutyatartókból formálódott a kozmetika köré.

„Véletlenül hoztam el először a kutyámat. Velem volt a kocsiban, és megkérdeztem, bejöhet-e?” - mesélte Irén, az egyik kutya gazdija. „Aztán kiderült, nem csak egyedül vagyok ezzel: a közeli Olimpiai park kutyásai már felfedezték ezt a helyet maguknak, ahová velük tarthat kedvencük. Én mindig, mindenhová magammal viszem őt: amikor kisebb volt a fiam, gyerekkel és kutyával együtt mentem mindenhova. Olaszországban bárhová magunkkal vihettük őt: az üzletekben, éttermekben még ivóvíz is ki volt téve nekik. Nálunk ez sajnos még nem általános, de a Falk Miksa utca környékén, ahol lakom, azt tapasztalom, hogy elég jó a helyzet: az éttermek, üzletek mellett még lottózóba, és a postára is bevihettem Oszit.”



„Ehhez persze az is kell, hogy jólnevelt legyen a kutya!” - csatlakozik a beszélgetéshez Edit, a másik eb gazdája. „Mi, kutyások sokat tehetünk azért, hogy javuljon a városi kutyatartás megítélése.” - vetette közbe.
„Bár furcsán hangzik: azt vettem észre, hogy sokan (nem kutyatartó vendégeim, mert azért azok is vannak) itt kerültek életükben először közelebbi kapcsolatba a kutyákkal, és sokuk félelme, vagy negatív előítélete is eloszlott. Olyan kicsit, mintha missziót folytatnék” - mondta Ica, az üzlet tulajdonosa. „Egy pszichológus ismerősöm azt mondta: Tiszta terápia úgy bejönni ide, hogy egy élőlény ekkora örömmel üdvözöl!” - mesélte.
Megtudtuk, hogy Hegedűs Zsuzsa szociológus is magával viszi Lady kutyáját, ha kozmetikushoz megy.


Forrás: www.ismertseg.hu

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges!